A sok asszony között erőteljes mozdulatokkal mutogatott lefele, magyarázva, hogy "na ő az! ő az én lányom!!"
Ugye így volt, Encóka?...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
- Lea Mónika
- Harmincon túl, de az életen még innen;). Hiszen a java még hátra van - ezt én tényleg nagyon hiszem. Foglalkoztam sokmindennel már, voltam titkárnő, fordító, hobbys eladó és beszerző, dekupázsos kézimunkázó, énekelgető. Feleség, s lassan két éve anyuka. Gyönyörű és okos és eleven a kislányunk. Aztán voltam és vagyok álmaiban hívő, foggal-körömmel ragaszkodó és álmait feladó. Meg újrakezdő. Harcoló és síró, hátraforduló és megkeményedő, és megintcsak újrakezdő. Kíváncsi lennék, hogy másnak is ilyen hepehupás-e az élet...:)
7 megjegyzés:
Hmmmm... és Dávid is letette a hárfát, abbahagyta a dicsőítést, hogy megnézzen téged, bennetek... igen , így volt...
Imi, ne csufolodj!...:)
:D
a férfi klubot nem láttam... de nem tartom kizártnak, hogy Dávid meg akarta nézni azt a jó hangú énekest. Úgy gondolhatta, h aki ilyen megilletődve is tud énekelni, annak majd csak hasznát lehet venni a mennyei kórusban :DD
igenis, így volt! még most is látom!
na latod, Imi!:P:P
ugye, ugye...
Én nem erre gondoltam, de így is jó:)))
Hogy így volt-e,nem tudjuk,de fent megkérdezhetjük.
Az Úr viszont jókedvében alkotott meg minket,így az ő alkotásainak boldogságát is örömmel és jókedvvel figyeli:)
Biztosan!
Megjegyzés küldése