...Most másfajta félelem ébredt bennem. Biztosan éreztem, hogy ez a teremtmény olyasmi, amit "jó"-nak nevezünk, de nem voltam benne biztos, hogy én olyan nagyon szeretném ezt a "jóság"-ot. Elég szörnyű élmény volt. Amíg valami gonosztól félsz, megmaradhat a remény, hogy a jó a segítségedre jön. De tegyük fel, hogy átküzdöd magad egészen a jóig, és azt is félelmetesnek találod! Mi van, ha magáról az ételről derül ki, hogy olyasmi, amit nem ehetsz meg, és az otthon az a hely, ahol nem lakhatsz, legfőbb vigasztalód az a személy, aki kényelmetlen érzéseket kelt benned? Most aztán tényleg nem lehetett szó segítségről, az utolsó kártyák is ki voltak terítve. Egy-két másodpercig majdnem ilyen állapotban voltam. Itt végül is annak a világ mögötti világnak egy szilánkja tört át hozzánk, amelyről mindig azt hittem, hogy szeretem és kívánom. Nem szerettem és nem bántam volna, ha eltűnik. Azt akartam, hogy válasszon el tőle valamilyen távolság, szakadék, függöny, paraván vagy sorompó. De nem hullottam be a szakadékba. Elég sajátos módon tehetetlenségem érzete mentett és erősített meg. Mostanra meglehetősen "kész" voltam. A küzdelemnek vége. A következő döntés nem tőlem függ.
(C.S.Lewis, A csendes bolygó, Kozmikus trilógia I.rész)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése