vÁlaSz JeMinA lEvElÉrE

Jémina levele így szólt (tárgy: "Jéminától Lea férjének"):

kbikigbubugugugdfhhhhlplllllllllljhhuhhhjhhfjjjv
ibibbibiibbbib

bkjbjjbjjbjjjbjbjbbjbbjbigittihtiiiiiiiiiiiiiiiiiiiithguhuuuuuuuuutigotgif[gkgkkkkkkkkkkkkkgnjjkibkkkkbkkgkgjgvg


\


kglhninnhkhgihbjkkkkkktg


ititiititiitih
b
fdghfghfjko[oo[jio;ll[lippjjiuyupi[kppjjkhu\zxcg8ruhitjjgvfumcmjvjjfjjuj
iloojnooniohijihiojookikhl9ooj
phhgiho
ougkugkh
mm mmvjfjhhg

Erre a válasz a következő volt:

Kedves Jemina!

Nagy örömmel olvastam leveled, amelyben azt írod, hogy egészséged már jobban szolgál. Örülök annak is, hogy a gyapotültetvény, amit vettél, termőre fordult és bő termést szüretelhetsz majd róla. Elena nénikédről sajnos nem tudok újabb hírekkel szolgálni, de biztos, hogy ő is veled együtt örül sikereidnek és annak, hogy hamarosan férjhez mész! Remélem nem feledkezel meg rólunk, amikor az esküvői meghívókat postázod!

Értesültem arról is, hogy ebben a hónapban egy Steaua Bucuresti futballmérkőzésre készülsz atyáddal, amihez ezúton kívánok jó szórakozást. Ha gondolod lépj kapcsolatba Ádiná nénikéddel, hiszen neki majdnem volt is egyszer egy Steaua sálja.

Üdvözöllek:

Lea férje

zSáKmÁnY

mondom már éppen itt az ideje, hogy benézzek a bolt melletti antikváriumba, ahova gyakran járok egy kis ezért-azért, főként gyorsan fogyó élelmiszerért. otthon sokat antikváriumoztam ám.

szóval be is néztem, szétnézni, míg én nézelődtem, az eladó néni egy egyértelműen jóismerősének nagy hévvel mesélte, hogy annak idején, mikor segélyt vittek át nagyváradra (tán a forradalom körül lehetett, arra saccolok), hogy majdnemhogy lepukkantotthatták volna őket, a vámba ők voltak az első autó visszafele, szembe letekeri egy újságíró a kocsija ablakát, hogy mi járatban, mire mondják, hogy segélyt hoztak csak, mire az újságíró, hogy nem hiszem. na hát ne higyje, de ugye utána realizálták csak, hogy őket simán lelőhették volna, akkor voltak frissiben a lövöldözések.

azóta se járt váradon, viszont ez maradandó élmény számára, olyat soha nem érzett, se előtte se utána, és hát egyszer még az újságban is megjelent a nevük, ti hogy ők segélyt vittek nagyváradra.

mire a jóismerős, hogy meghiszi azt, és hogy ők is mikor prágába mentek még anno, akkor ott is pont lövöldözések voltak, a vitrinek kitörve, hazatelefonálnak hogy te misi mi történt itt, sehol egy lélek az utcán, vitrinek meg betörve? hát ti nem tudjátok, így a telefonon a válasz, most voltak épp a lövöldözések, bemondták a hírekbe.

meghiszem azt, így az eladő néni, de tudod az mégsem volt olyan, mint amikor mi nagyváradon jártunk, mert ez itt forradalom volt, az meg csak egy jelentéktelen lövöldözés.

hát igen-igen, és végülis a jóismerős megadta magát és elment ebédet készíteni, én meg teljes véletlenül rátaláltam egy Efrájim Kishon könyvre, amit még kistini koromban Mike Laura adott nekem kölcsön, és meg is vettem, 400 forint lévén, Az eszed tokja!

hazafele pedig beleolvastam és igen jót mulattam Ruzicska oknyomozó történetén.

eZt mÉg RéGeN,

nagyon régen írtam...:) 2009jan.

And there was this little girl,
she could smile and cry at the same time, like rainbows do after rainy days, just before disappearing from the sky...
and she also wanted a whole lot of things from life, she wanted sunshine and so much of the scent of the greengrass, she wanted a little tree near an endless sea, and a little house where she could keep her dreams.
her possessions were not so many, just a few hugs and some really nice thoughts and the starry nights as they came regularly.
and she was content.

eLsŐ nApOm

a környezetvédelem és vízműnél.

avagy

az iskolában:)

Ugyanis, valahogy úgy rendezte Isten, hogy most taníthatok egy angol magán nyelviskolában.:) A debreceni Golgota gyülié a suli (Logos), még elég újak a terepen, de most kötöttek szerződést a debreceni környezetvédelmi és vízügyi társasággal, és kerestek tanárokat. Nekem D. munkatársnője, (Dobos) Lídia szólt. Minden kedden + csütörtökön reggel 8tól 10ig kell tanítsak. Nem sok, simán tudom végezni mellette a "főállású" munkámat is;-)

Én egy teljesen kezdő és egy "halványan emlékszem iskolás koromból" szintű csoportot tanítok. Izgultam, persze, hiszen mióta befejeztem a sulit, nem nagyon tanítottam - egy-két magándiáknál ki is merült ezen karrierem. Na most aztán gyakorolhatok én is.

Sokat vaciálaltam, hogy vállaljam el vagy se, előbb inkább a nem felé hajoltam, féltem is meg mittomén, hogy fogok helyt állni, nincs tapasztalatom, mi van ha nem tudom, úgy emlékszem tanítani se szeretek, stb, de végülis, D. biztatására, meg az otthonira is, elvállaltam.

Végülis nem bánom. Kis váltás, kis kimozdulás, kis ismerkedés, kis nyelvgyakorlás, kis kihívás...örülök neki!

Ma reggel volt az első alkalom... meglepetésemre nem is annyira szörnyű!:)) Sőt! Amellett, hogy túléltem, még asszem élveztem is...;-))

Hát...meglátjuk tovább, hogy hogy fog menni! Én bízom benne, hogy jól!

Örülök neki, az az igazság...:)

eBéD:

bolognai spagetti, utána D.ot mozartkugeln-ekkel dobigálom. Ez a desszert (neki, hogy eheti, nekem, hogy dobigálhatom;)).