1. A pókokat inkább porszívózom, mint szétverem papuccsal. Utálom, mikor kijön az a lé... meg amúgy is írtózom tőlük. Néha, ilyen akciókkor, gyomoridegem is van.
2. Mikor hajat mosok, mindig attól tartok, hogy nincs eléggé leöblítve, akármennyit is öblítem, és habos marad. Egyszer azért csak félbe kell hagyni az öblítést is.
3. Szeretem a gyufaszagot. vagyishát a foszforszagot. meg a kialudt gyertyaszagot.
4. Meg a benzinszagot is:D
5. Néha komolyan elgondolkodom rajta, hogy melyik a jobb, és melyik a bal kezem..
6. Minden hiedelem ellenére, NEM szeretem a fehér csokit. Sőt, kifejezetten nem szeretem. Mikor megjelent, akkor nagyon szerettem, nem emlékszem, hogy miért; na de ez aztán az évek teltével valahogy elmaradt... átalakult az ízlésem, gondolom. Ebben radikálisan:D
7. Van egy kedvenc kanalam. Ezzel, és itthon szinte csakis ezzel szeretem enni mindazt, amit kanállal kell enni. Ezzel valahogy finomabb. Volt kedvenc villám is, de az kegyvesztett lett, miután lett néhány csinosabb villa, és mostmár ezekkel szeretek étkezni. Vannak kedvenc bögréim is, de ezek váltakoznak időközönként...a kanál viszont soha.
készítettem egy érdekes ennivalót. Azért érdekes, mert valami marinade kaja, a dobozon még azt írja, hogy "BABI PANGNAG" (Evódia te ezt ne olvasd:P, de ha már megvolt - mert kaptam!! -, akkor csak elkészítem, akármennyire csomagolt előkészített fűszer, nem?:D). És még azért is érdekes, mert összekevertem a pác-keveréket a szósz-keverékkel. Erre csak akkor jöttem rá, amikor el akartam készíteni a szószt is, utolsó lépésként. Hát nem készítettem szószt a páckeverékből... a hús meg olyan finom édeskés lett, mint a kínai kaják...:D
zuhanyozás közben a következő történet jutott eszembe: Egyszer, gyermekkoromban, csalános spenótfőzeléket akartak velem etetni. Alapból a spenótot se szeretem, a csalánosat még úgy se. De nálunk az volt a szokás, hogy mindent meg kellett enni, ha tetszett, ha nem; hogy könnyítsenek a dolgomon, nem akarták elárulni, hogy ez csalános spenót, de amikor ránéztem a főzelékre, egyből láttam, hogy ez az, és mondtam is, hogy ez csalános spenót, és, hogy nem akarok enni belőle, mert nem szeretem, meg mert utálom is. Akkor jött a huzavona, hogy de megeszed, de nem eszem, de megeszed, de rosszul leszek tőle, de nem leszel rosszul tőle, de igen, kihányom, na jó, ha kihányod, akkor nem kell többet egyél ilyet. És megettem és kihánytam. Mai napig sem tudom, hogy csináltam. Többet tényleg nem kellett egyek ilyesmit. Sajnos túl nagy elégtételt nem éreztem miatta, mivel apumnak is elmúlt a csalán-kúrás láza (pedig a csalán mindenre jó), és a többiek se szerették, ígyhát asszem többet nem is kellett anyu ilyet főzzön...
Holnap d.u. ünnepeljük apu 77. szülinapját. Csütörtökön töltötte be, de holnap gyűl össze a család - azon része, aki teheti... szép szám ez a hetvenhét. Vagy például így is jól mutat: 77. Szinte a tökéletes tökéletesség (almost perfect perfection, jól szól, mi?:) ). Csak még egy 7es hiányzik a sorból, h az legyen...:)) Na, csak ezt akartam leírni.
Fent fekszem az ágyban, ébren vagyok és nem gondolok semmire. Kipislogok arra a kis szeletére az égnek, amelyiket ebből a fekvő pozícióból látom. Figyelgetek a kinti zajokra; hogy valaki jár kint a fűben; a fecskék; ahogy leesik néhány alma, koppan a tetőn, majd végiggurul. Különben meg csend.
Később a másik szobából megszólal egy hang. „Lea, nem akarsz felkelni?”. „Deee....” – válaszolok vontatottan, és várom a többit.
„Már reggel van.. fel kell szedni az almákat is.”
Lassan mozdulok, álmosan. Minden reggel álmosan ébredek.
Lekászálódok, mosdás következik, nem, mintha segítene a reggeli bágyadtságon. Kisétálok az udvarra. Hátra, az almákhoz. Felszedni. De még csak az asztalra szedegetem őket, és nem viszek vájlingot. Minek tudják az almák olyan hamar, hogy mire készülök. Meg aztán... nem sietek sehova. Nem kell spóroljak az idővel. És jólesik sétálgatni a zöld kisudvaron, most még egyszer, a vájlingért, most még egyszer, mert nem fért bele egybe. A nap már melegen tűz, de még csak egy kis vékony sávon, hát igen, ez a nyár, de ma reggel hűvösebb van, mint tegnap, tegnap ilyenkor már sokkal jobban tűzött a nap, gondolom. Pedig még nincs 9 óra sem.
Jurca bácsi kinn ül a teraszon, szemben, és köszön, de ilyenkor csak fejbólintással, és ahogy mosolyog mellé. Én meg, hogy „Jó reggelt”. Én is mosolygok mellé, amolyan álmosan.
Most következik a reggeli szertartás, a viráglocsolás. Előbb jól végignézem őket, megállapítgatok ezt-azt róluk....hogy mennyire száraz a földjük, mennyi a száraz levél rajtuk, a fonnyadt virág. A petúnián mindig sok. Nekiállok, leszedegetem őket. Közben gondolkodok. Mindenféle eszembe jut. Hogy kint nem járnak az autók még, csak elvétve. Hogy kivirgázott anya virágja, amit szülinapjára kapott, azóta most először. Hogy mit reggelizzek. Meg mindenféle.
Akkor a fürdőben, amíg várom, hogy megteljen a veder hideg vízzel, és azután kiviszem, meg a piros pettyes csuprot, amivel öntözni szoktam. Közben jó lenne valami választ megtudni. Jó lenne valami bizonyosság, valami felől, érzem, nagyon kéne, de vajon mi felől is? Ez is bizonytalan, csak egy tétova gondolat, kósza érzés. De tudnom kéne, ez biztos, nagyon kéne tudni a választ. Valami biztosan függ tőle.
Azután meg csak locsolgatok, és csorog a víz.
És utána, ahogy pakolászok a konyhában, és semmivel sem sietek, és csend van, most fő a víz a teának, most csendben elmosogatok, most csendben elpakolom az edényeket. Most leülök reggelizni. Most megkenem a pirítóst. Most iszok a teából.
És minden pillanat nyugodt és hosszú, ahogy a reggel, nem is akarom siettetni, és a reggel sem akar sietni, valahogy most ez lenne a jó, hogy ez a nyugodtság ittmaradjon, ez a csendes egyedüllét, a tea, hogy a nappal sose kezdődjön el..
Egy kérdés volt: "Kérem, mondja meg őszinte véleményét arra nézve, hogyan lehetne megoldani az élelmiszer hiányt a világ többi részén?"
Afrikában nem tudták, mit jelent az "élelmiszer". Kelet-Európában nem tudták, mit jelent az "őszintén". Nyugat-Európában nem tudták, mit jelent a "hiány". Kínában nem tudták, mit jelent a "vélemény". Közel-Keleten nem tudták, mit jelent a "megoldás". Dél-Amerikában nem tudták mit jelent a "kérem". Az USA-ban pedig nem tudták, mit jelent a "világ többi része".
Az élet nagyon sokszor olyan lemondásokkal és áldozathozatallal jár, amit az, aki miatt, vagy akiért történik, nem, hogy nem értékeli - de még fel sem tűnik neki. Jobb hát, ha jószívvel hozzuk meg és tesszük ezeket - mert ugyan kinek az életét mozdította előre a keserűség és önsajnálat?...
[egyébként ilyen és hasonló bölcselkedéseket igen egyszerű összegondolni - na de aszerint is cselekedniii.... hm hm....]
tegnap elmentem a patikába apunak receptes gyógyszert kivenni. elfelejtettem pénzt vinni magammal. ma elmentem a bankba számlákat fizetni. volt vagy 4-5. az rds-es borítékot még direkt jól meg is néztem, nehogy rosszat vigyek... a bankba beállok a sorba. előveszem a borítékokat. rds számla: áprilisi....
na van ez így. valakinek szórakozottnak is kell lenni, nem igaz?..:))
hogy a stúdiózás most egy kicsit elmarad, bizonytalan időre. Pedig már majdnem elmentünk a jövő 7en Pestre:)) Aztán nem jött össze a pénz... de nem baj, most lenyugodtunk, végülis örülök, így tényleg semmit nem kapkodunk el (remélem), aztán majd most szép lassan összegyűl egy kis pénz szponzoroktól, jókedvű adakozóktól... s annak függvényében, hogy mennyi lesz végezetül a tarsolyunkban, újra meghányjukvetjük a lehetőségeket, és vágunk bele a nagy munkába... valahol:) Hát, ha tudtok ti is valakiket, akik esetleg besegítenének - bármennyivel is -, akkor szólhattok erről a nagyszerű lehetőségről:P - jólvanna, szóval tényleg örülnék...:):):) még áldást is kérnék rá:):)
Egy hét. vagy egy hónap. ki tudja azt már? eltemettem magamban valamit. nem érdekelnek már a mentségek. lehet, egyszer, valamikor megtudom, hogy mire volt jó ez is. vagy lehet nem tudom meg. olyan mindegy.
délutánok, vagy méginkább esték, amikor csak keresem, keresem, mi is van velem. Csak nyugtalanság, míg nem találom a szavakat, az érzést, valamit, ami kifejezi, hogy mi zajlik ott belül. Mégha én magam se értem a magyarázatot sem.. aztán egyszer csak bevillan. Elterül a végtelen szomorúság és végtelen megnyugvás.
Ne kérdezz a holnapról S nem rontod el....
(....a holnap egy másik világ Távol van és nincs gondja ránk A holnap egy másik világ holnap már csak emlékszem rád (igen)...)
Olvasási hiány jött rám. Méghozzá regény-olvasási hiány. Mostanában annyi mindent kézbe vettem: sok-sok számla, reklámszöveg, rendelések, miegymás. Ezek mellett lapozgattam teológiai elmélkedő könyveket (volt, amibe bele is olvastam); belekezdtem sok-sok, céltudatossággal kapcsolatos témájú könyvbe, olvasgattam verseket kedves költőktől, életre felkészítő bölcs tanácsok többszázoldalas gyűjteményét, irodalmi magazinokba bele-belekukkantottam... ámde az este úgy rámtört az érzés, hogy egy jó regénybe de rég túrtam bele magam! Lévén az idő még fiatal, nekiálltam végigmustrálni szerény könyvespolcaim. EGyik polc, másik polc...ez a könyv, ez túl depressziós. Ehhez nincs hangulatom... Ezeket már mind olvastam. Harmadik polc, ezeket nem olvastam, viszont egyikről se hallottam, a címe se ragad meg, olyanba nem fogok bele... lépek a másik szekrényhez. Nézzük csak, pár angol könyv. The Covenant. Elolvasom az ajánlót, túl sok szó, amit startból nem ismerek. Ettől megintcsak depressziós leszek, hogy mennyire felejtem az angolt...hagyjuk. Másik könyv, ugyancsak angol. Na ezt értem, de ez háborúról szól. Nincs kedvem harcokról olvasni. Ez... nem tetszik a borító. Oké, következő sor....vagy versek vagy mind olvastam. és aztán a következő, az utolsó (mondtam, hogy szerény a könyvgyűjteményem). Wass Albert könyvek. Van belőlük egy pár, de jut eszembe, A funtineli boszorkányba csak belekezdtem anno, valami miatt abba maradt... na ez az, ezt fogom olvasni. Egy kicsit későig olvastam, ill korán raktam le:D de hát na, a fejezetet be kellett fejezni. Meg a következőt...és még csak a következőt.
De már megyek is, elalvás előtt még egy pár oldal jót fog tenni...:D
összezavarodtam időérzékelés szempontjából. Vagyis inkább a dátumok, ugye, olyan gyorsan változnak..naponta. 7.én a 8.ait, 8.án a 7.ei (ez még ugye érthető) áhitatot olvastam el, de hogy ma - megnéztem, 9.e van- miért olvastam a 6.ait... igaz csak a végén vettem észre (nem, nem tartottam fejjel lefele a könyvet). Aztán ismét belekezdtem a 8.aiba (a mait akartam, na mindegy), de miután kissé ismerősnek tűnt a szöveg.....:D szóval a végére csak sikerült megállapodni a napi aktualitásnál. Ez is lehet egy hálaok!:))
egy jó ideje eszem itt a bolognai spagettit, mostmár a végefele tartok, és mind azon filózom, hogy teljesen okés-e ennek az íze, vagy lehet, hogy már nem... ugyanis vasárnap készült. Tegnap még jó volt amúgy...most mintha lenne egy kis mellékíze...talán..na de ezt az utolsó pár falatot hagyjam itt??....:))..........................
Múlt héten történt. Lementem a supermarketbe vásárolni. Mikor odaértem a kasszához, megkérdeztem (jó magyar szokás szerint:D), hogy ugye nincs ez és ez a termékük? De, van - mondta a lány, és útba igazított, hogy hova menjek vissza. Mondom kifizetem előbb ezeket, de ő, hogy nem, nem, úgysincs senki most utánam, menjek vissza nyugodtan. Közben ott nem volt, ahol ő mondta, az a fajta, amit én kerestem, akkor onnan megint más részlegre irányítottak..így történt, hogy végül a kis csaj utánam jött, hogy siessek, mert sor van utánam... visszasiettem, konkrétan 2 sorbanálló kosár volt, illetve a hozzátartozó vevők. Az első kosárral két román ajkú cucoana járt együtt, akik elég méltatlankodó pillantásokkal mértek végig engem. Mondom az utánam levőknek illedelmesen, hogy "Pardon", ámde a két nő nem igazán nézte jó szemmel ezt a beszólásomat; persze, nem elég, hogy feltartom őket, még pofátlankodok pardonozni is...szóval megjegyezték, hogy "paaai...e cam tarziu deja pentru pardon, dar...." Vissza akartam válaszolni, hogy hát akkor "nu pardon".:)) De aztán inkább nem mondtam semmit.
ma július egy, azaz pontosan az év fele (hónapilag), épp megfelelő a pillanat ahhoz, hogy az újévben tett fogadalmaim közül néhányat újra megfogadjak. Már azokat, amelyeket valahogy sikeresen lehagytam magam mögött a nagy sietségben...:)) folyt köv ha köv. elálmosodtam.
Harmincon túl, de az életen még innen;). Hiszen a java még hátra van - ezt én tényleg nagyon hiszem. Foglalkoztam sokmindennel már, voltam titkárnő, fordító, hobbys eladó és beszerző, dekupázsos kézimunkázó, énekelgető. Feleség, s lassan két éve anyuka. Gyönyörű és okos és eleven a kislányunk. Aztán voltam és vagyok álmaiban hívő, foggal-körömmel ragaszkodó és álmait feladó. Meg újrakezdő. Harcoló és síró, hátraforduló és megkeményedő, és megintcsak újrakezdő. Kíváncsi lennék, hogy másnak is ilyen hepehupás-e az élet...:)
