mEgÉgEtTeM

az ujjam.

Nagyon fáj.:(:(:(:(:(:(:(:(

cSiGA-BiGa (NE) gYeRe Ki!!

Kérlek...

Ezeket a csigákat kb egy fél nm területről gyűjtöttem össze. Lévén, hogy ez a fél nm pont a kiskertemben volt található!
Való igaz, hogy nagyon édesek, meg minden, de amikor már az én! virágjaimat dézsmálják, az én!, saját kézzel ültetett és végre megfakadt virágjaim levelét eszik le és teszik életképtelenné azt a szerencsétlen növényt, csak azért, hogy falánkságukat kielégítsék, ez már úgy érzem mégiscsak sok!
Arról nem beszélve, hogy már azt se tudjuk, hova merjünk lépni, hogy ne menjen szét egy a lábunk alatt. Nagyon kellemetlen lenne az a hang meg érzés...
merthát a fű tele van velük, a kiskert tele van velük, a feljárat is tele van velük!!, a fák töve is tele van velük...egyszóval mindent uralnak!
Na jó, ha már így van, hogy előjöttek, legalább megfigyelem őket. Az aprókat és nagyokat, a barna házasokat és a fehér (kopott) házasokat (gondolom ezek az öregebbek).

Azt is lefényképeztem, amint egy tekintélyes csigabigapéldány épp nagy mohón kebelez be egy hóviráglevelet.

Egyébként D.vel komolyan fontolóra vettük, hogy darált-csiga üzemet létesítünk francia módra. Egy kis darálás, fűszerezés, aztán vissza a házába és már mehet is az elit éttermekbe. Állítólag nagy pénz van benne és az íze sem megvetendő. Az adottságok megvannak hozzá....

vÉlEtLeNüL

akadtam rá erre a dalra pár napja, oszt nagyon megtetszett. Azóta D.vel lelkesen énekeljük (rendszerint meghitt és felszabadult reggelizések közben), hogy "Băăăă! Treci la coadă!"
"Băăăă! Treci la coadă!"

Neki is nagyon jól megy, főleg a bőgetés:P , de a többi része is:P Igaz, még gyakorolni kell picit az utolsó szót, amit valamiért mindig "coadră" nak ejt "coadă" helyett, de úgy érzem van még remény.
Addig is lelkesen énekeljük, hogy: "Băăăă! Treci la coadă!"

Ma reggel különösen belejöttünk a dologba. Mivel a dalban egy adott ponton néhány tisztelt politikus urat is kedvesen felszólítanak a sor végére való állásra, mi is elkezdtük, hogyaszongya: "név" (pl Manolescu) - "Treci la coadră"!
"név" - "Treci la coadră"!
"név (Gyurcsány)" - "Treci la coadră"! (Lea...)
"név (K.)" - "Treci la coadră"!
"név (M.)" - "Treci la coadră"!

Ez utóbbi kettőt annál lelkesebben mondtuk, mivelhogy tudvalevőleg esküvői képeket egyesektől még mindig nem kaptunk...:P
naa, hát ilyen az élet!
;-))

éRdEkEs MóDoN

sose fordult meg az a fejemben, hogy talán azért nem hat egyetlenegy epére való, lett légyen az a legdícsértebb gyógyszer sem az én epekríziseimben, mert nem az epémnek van baja. "Nem egyformán reagálnak a szervezetek ugyanazokra a dolgokra", gondoltam én, és hittem is, hogy ez a dolog kulcsa az én speciális esetemben.
Egészen addig, míg, a helyzet tűrhetetlenné válva, elmentem az orvoshoz, aki sokféle-fajta vizsgálkodás eredményeit összevetve kijelentette, hogy az epémnek az égvilágon semmi, de semmi baja, minden tökéletesen működik odabenn. Féregnek nyoma sincs. Mik is a tünetei?
Na igen, mert emlékeimet gyermekkori epeférges korszakomból összevetve a jelenkori tüneteimmel teljes hasonlóságot véltem felfedezni, és bátorkodtam levonni azt a következtetést, hogy akkor ugyanaz a bajom. Ezzel a meggyőződéssel állítottam be az orvoshoz is először, és kértem az igazoló analíziseket. (Innen is látszik, hogy egy ember ritkán tudja önnön helyzetét helyesen ítélni meg?? vagy, hogy az általánosítás az veszélyes dolog:P )
Ha egyáltalán jól ítélték meg akkor a helyzetet - mondta az ideggyógyásznő, akinél második analízisi körömet kezdtem háziorvosom biztatására. Ő ugyanis migrénre gyanakodott, ami persze be is igazolódott. A csel az volt, hogy az epés krízisek tünetei igencsak hasonlítottak a migrénes fejfájás tüneteire, ám hál'Istennek ennek az összetévesztésnek VÉ-GE!
A poénos az egészben az, hogy mióta tudom, mi a bajom, már alig van bajom. Úgy értem, amíg csak gyanakodtam valamire, addig mindentől de mindentől előjött a krízis: kezdve bizonyos kajáktól, stressztől, fáradtságtól, fronthatástól, meg sorolhatnám, szóval amitől csak lehetett, nekem mindentől kijött:)) (utánaolvastam az interneten kérem szépen).
Na mióta megállapították, hogy, egyrészt az epém egészséges, másrészt pedig, hogy migrénem van, lényegesen csökkent a fejfájások száma. Azelőtt volt, hogy 2naponta előjött, vagy egy hétig is eltartott, most meg egy hónapba kétszer mondjuk elő- és akkor is csak jönne, mert háhá, már tudom, mit kell csináljak, és nem engedem ám, hogy szakadjanak a zsilipek!!!;-))
Hát így jártam, kérem szépen, az epémmel, az epekríziseimmel amik nem is epekrízisek voltak és a migrénnel. És hát azóta szépen éldegélek:-))

aMy GrAnT -

et hallgatok és a fák ágaikkal beintegetnek az ablakon.

teát ízesítek és a citromleves üveg kupakját a csészémre akarom csavarni.

két másodpercre egy sugár vetődik a fatálcára.

elmosolyodom.:)

éN mInDeNnAp

megnézem az udvaron elültetett virágokat; azokat, amelyek már kidugták a fejüket, hogy mennyit nőttek, azokat pedig, amelyek még nem, hogy meggondolták-e azóta magukat. Naponta többször is. Merthát ha az embernek kiskertje lesz, kicsit a lelke is finomodik, a szépet nem azért ültetjük ugyanis, hogy közömbösen elsétáljunk mellette.

Még ma is megcsodáltam-biztatgattam őket, hogy ilyen szeles és fagyos napunk van. Meg munkából hazafele tartva az útmenti fákat és bokrokat is, a virágba borultakat, a rügyeiket bontogatókat, a nyíló leveleket amelyek olyanok, mint egy-egy nyíló rózsa (de komolyan!), a zöld és borvörös váltakozását egy-egy levélcsokron, a földből kibúvó egyenes, jól megpödört gyöngyvirágleveleket, és az összes virágot, amit nem is ismerek, és sokadjára elhatároztam, hogy ezután fényképezőgéppel a táskámban járok, de sajnos mindig csak az utcán jut már eszembe. És aláálltam a virágzó fák illata alá, hogy kicsit magamba szívjam.

Ma kedd van, és tegnapelőttre való tekintettel elmegyünk D.vel a baumaxba és veszünk magnóliafácskát, hogy kiültessük ide a kis udvarra, mert április 3.án volt pontosan egy éve annak, hogy váradon a múzeum kertben sétálgattunk a magnóliafák alatt, virágjaik javában pompáztak és én igent mondtam a tavasznak, a szerelemnek, az életem hátralevő részének megosztására valakivel, akit szeretek.