eLmOnDaNáM, hoGy

hogy nem beszéltem majdnem Friciékkel szombat délelőtt, mert melóznom kellett volna, de mégse melóztam, mert a szemembe ment valami; és, hogy hogy nem beszéltem Friciékkel, hiába nem melóztam (mert a szemembe ment valami), mert nem is érkeztek meg reggel, mert nem is indultak el akkor, amikor eredetileg tervezték. így aztán csak jó délután beszéltem Friciékkel, amikor már a melónak is, így is úgy is vége lett volna, ha dolgoztam volna is. De nem dolgoztam, mert a szemembe ment valami. Tehát ezt szeretném elmondani.
Az úgy volt, hogy pénteken felhívtam Efraimékat, szerettem volna ugyanis megtudni valamit. Azt mondta, megmondja majd élőben, úgyis jönnek péntek este, és szombat délelőtt bejönnek hozzánk és akkor elmeséli. Milyen jó - mondtam én -, hogy melóznom kell, így aztán nem fogok hallani az egészből semmit. Igen ám, de aznap, azaz péntek este, hazafele biciklizvén, belement valami a szemembe. Amikor belement, még nem is tudtam, hogy belement valami a szemembe, mert nem igazán éreztem semmi ilyesmit; viszont egy idő után elkezdett fájdogálni a szemem. Hát, belement valami - gondoltam én, és még azt is gondoltam, hogy majd kijön, meg úgy dörzsölgettem is néha. És aztán elaludtam, mert jött az éjszaka, és én meg fáradt voltam, meg tudtam, hogy másnap melózom, és kell az energia. Másnap viszont, a kelleténél hamarabb ébredtem fel, mivelhogy könnyeztem, és ez szokatlan dolog volt, mert nem szoktam csak úgy ni könnyezni, és én erre akkor felébredtem. És még csak 7 körül volt, és az én szemem, egész pontosan a jobb szemem, könnyezett, sírt. És még nagyon fájt is. És akkor eszembe jutott, hogy azelőtt nap este belement valami a szemembe. És tudtam, meghát éreztem is, mert fájt, hogy az a valami, ami előző nap belement a szemembe, nem jött ki, és éreztem, hogy valamit tenni kell ez ügyben. És akkor felöltöztem és elindultam egyik kórházba - ott se doki, se semmi, és továbbküldtek, és elindultam a másik kórházba, a megyeibe, a sürgősségire. Mert ide küldtek. És az emberek néztek az utcán, pedig nem is voltam bánatos, csak fájt a szemem és sírt. És közben telt az idő, és kezdett egy olyan érzésem lenni, hogy nem érek én ma már be melóba. És aztán megérkeztem a kórházba, és kimosták gyógyszeres vízzel a szemem, és aztán tovább fájt a szemem. A doktor akkor azt mondta, hogy igazából szabad szemmel nem látta, hogy mi van benne, és lehet, hogy nincs is benne semmi, csak egy karcolás, és az fáj úgy. Még valami cseppeket is felírt, ezt meg kellett vegyem, hogy ezt csepegtessék a fájó szemembe, és azzal feküdjek és pihenjek és ne használjam a szemem. így aztán tényleg esett az, hogy melózzak, és gondoltam magamban, hát annyi jó van ebben a rosszban, hogy találkozok Friciékkel.
De Friciék nem érkeztek meg, hiába nem melóztam aznap, mert nem indultak el akkor, amikor eredetileg tervezték, és így nem is meséltek semmit, pedig még a szemem is fájt.
És apu csepegtetett nekem, és ettől kezdett helyrejönni a sírós szemem. És délután Friciék is megérkeztek, és akkorra már a szemem is majdnem, hogy jól lett. És mára teljesen kigyógyult, mert kijött belőle az, ami nem is volt benne, vagyis a karcolás, és most, hogy ez kijött, már nem fáj és nem is könnyezik.
Hát így történt.

íGy mÁr

könnyű felismerni, hogy mi ez, de míg csak a telefonomon mutogattam, bezzeg senki se tudta kitalálni! Virágnak nézték, legalábbis! ;))

nA jÓ....

követem az Xfactort... és EZT nem tudtam sírás nélkül végignézni...
Az elején azt hittem, hogy vmi túlságosan szentimentális fickó, hogy juicy lesz.. aztán meg... nem bírtam...

vAlAhOgY oLyAn nApOk

ezek, hogy szorongással vannak telitűzdelve: igen, süt a nap, igen, meleg van, igen, fényes az ég, de mégis, mégis; estére hűvös lesz a levegő, és valahol mélyen belül ott bújkál a félelem: mikor üt rajta az ősz a nyárvégi melegen?
Ez a meleg hanyatló, remegő; és nem lehet már úgy vágyni a tengerre, felhőtlenül, pancsolósan: a hideg bármikor itt lehet! Ennek bármikor véget vethet, igen, elég egy délután, egy pár óra, és akkor kint is, nem csak bent, megszületik a hanyatlás: a szorongás, mely ott lappangott, feltör, és lassan bánattá alakul.
Ezért nem lehet már úgy örülni semminek: a napnak, zöldnek, melegnek, víznek, fényességnek; mint a távolbalátó szemei, mi is azt kémleljük szomorún: mikor jön hát a változás...

éDeSaPáM

azt mondta, hogy ne aggódjak, mert az jön majd magától.
...
lassan megnyugszom, és érzem: másként nem is lehetne.

iD/GéZeT:)

Ha ablakunkon kihajolva várjuk emberünket, akkor kicsikét mégiscsak kicselezzük az időt, mert egy pillanattal előbb vehetjük észre. Hát még, ha az utcasarkán lessük, hogy jön-e már. De meddig mehetünk elébe egy életen át?

(Ancsel Éva)

aHoGy

hátramentem ma délután a kerítésnek támasztott bicikliért, ott az ablakom alatt. És elmentem az ócska pad mellett. Csak egy pillantás a fekete deszkára, itt-ott már hiányoznak is belőle kis részek...ahogy ott ültek, még csak két éve volt, 3an. Sütött a nap és ők mosolyogtak.
Csak két éve volt, és most üres a pad: édesanyám meghalt, Boca néni meghalt, Dorogházi néni elköltözött.

aMiLyEn a kErTjE,

olyan a lelke.
Ezt jól megjegyeztem a vasárnap esti prédikációból, pedig inkább csak egy kérdés volt, mint kijelentés. Jaj, de ha tényleg így van, akkor én...akkor az én lelkem egy dzsungel:))
Dehát mit tehetek. Mert például ott van az a magas, nyurga orgonafa, a kert közepén. Aztán az idén gondolt egyet, s elkezdett lenn is sokasodni, széles e kertföldön, nem csak felfele törni. Tavasszal még így jól mutattak a kis "csemeték", egyik-másik kész kuriózumnak is számított, egy kis szál, pár levél, meg egy nagy orgonavirág, mindjárt a földtől 2 centire. Szóval tavasszal minden szép volt. De mostanra meg felnövekedtek, vannak vagy húszan, vagy olyasmian (foggalmam sincs, hogy honnan nőtt éppen ennyi ki), a tavaszi kisvirágok meg seholsincsenek, leveleik elhullottak, csak a hosszú, husáng-szerű orgonavesszők, és sötét, komor zöld levelek.
Aztán azok a lilafejű, tátikás virágocskák elöl. Csak azt nem tudom, hogy olyan boglyas-terebélyes száron hogy nőhet ennyire kicsi és törékeny virág? De mégis olyan nő, tehát van ott virág is, kérem szépen, csak kicsi.
És akkor hátul, az ablakom tájékán. Még jó, hogy oda aztán tényleg nem lehet mindjárt belátni. Ott vannak ugyanis a gyönyörűszép mini napraforgó-virágok. Tehetek én róla, hogy magas növésűek? Hogy nem akarnak megállni mondjuk 20-30 centi után? És még fél méter után sem? És még egy méter után sem??:)) Nekik lengedezni kell, az az érzésem. Aztán kicsit szúrós a levelük, meg a száruk is... mégis szépecskék, csakhát nagy a körítés, ennyi.
Van ott még sok más is, de azokat nem vettem ilyen alaposan számba.
Tehát dzsungel.
Bár, valljuk be, a dzsungelnek is megvan a maga érintetlen szépsége....:D

disCuSsIoN eN LiGnE

valamilyen okból és annál fogva (is,) átállítódott a facebook-om á lá franszoá. Vagy lehet, szándékosan állítódott át, magától, szándékosan. Magától. Szán-dé-ko-san. Ma-...
Ajouts recents. Igen-igen, valami mostanában, erre még emlékszem;
Inviter des amis nem sok volt, de sebaj, majd lesz nemsokára, nem szenvedek én baráthiányban, főleg nem sokáig. Ha nem hívnak ők meg, hát meghívom én őket, ezen ne múljon a dolog.
Parametres, no igen, erre jó lesz odafigyelni, például aszongyahogy Confidentialite, na ez az, amire főleg, hogy jó lesz odafigyelni, ugye, a bizalom, hát az nagyon fontos egy barátságban. Meg úgy egyáltalán.
Recherche, recherche. Hát kereken vagy nem kereken, de meg kell mondani amit meg kell mondani. Amit meg nem tudunk, azt, megmondom kereken, meg kell keresni. Arra van a recherche, nem igaz? De még mennyire, hogy igaz.
Na, elboldogulunk mi, én és a francia nyelv. Most pedig Deconnexion. Aztán chereshettek...

jÓeL,

aki jó jel.:)

miLyEn jÓ,

hogy még most is kapható a görögdinnye, méghozzá elég olcsón. így aztán ehetek kedvemre, amennyit csak akarok. Ma is dinnyét reggeliztem, és a vacsora is az lesz. Ki is vettem a hűtőből, hogy kicsit 'melegedjen', mielőtt nekilátok; de addig is, míg várok, megeszek egy szeletet.

aNcSa éS a pOlGáRi eSkÜvŐ

az úgy volt, hogy ugye péntek este érkezém haza a táborból, és komolyan mondom, elkezdtem volna búsúlni amiatt, hogy vége is van, ha lett volna időm rá, de nem volt, mert másnap, azaz szombaton volt Ancsa és Dávid polgári esküvője, Albertirsán ráadásul, szóval készülődni PLUSZ utazni is kellett, meg maga a polgári is, ugye hát mindegyik időigényes. így történt, hogy aznap nem búsultam, hanem inkább örültem az ifjú párnak, mert olyan szépek. Meg minden szép volt, és megható is. Pl ott a hivatalban is, az elhangzott szöveg...még jó, hogy megfogadtam előre magamban, hogy nem sírok, mert másképp lehet, hogy elérzékenyülésemnek jelét adtam volna egy ponton..
és akkor pezsgő, amit nekem kellett kitölteni!! (érzitek a feladat súlyosságát???), és Dávidéknál vendégség, fényképészkedés, kis játszás a végefele...na, szal jó volt!
És még csak annyit, hogy olyan hihetetlen ez az egész...hogy Ancsa férjhez megy, s feleség lesz...:)) hihetetlen, de igaz! és szép!:))



Ancsa remélem nem haragszik meg, hogy reklámozom;)

nAaSzOnGyAhOgY

vegyük csak szépen sorra az eseményeket, még mielőtt emlékké nem homályosulnának. Azért mondom, hogy még, mert egyenlőre olyan élénken él bennem pl a táborozás, hogy esténként alig birok elaludni, mert újraélek egy csomó mindent az agyamban, esti alkalmak jönnek elő, mozzanatok, események, emberek, a jövés-menés-készülődés láza, nevetések, új emberek, barátok, érzések, és annyi-annyi minden, csak győzzem őket rendezgetni és csillapítgatni, hogy ugyanmárhagyjatokmáraludni, de tényleg!!! Szóval alvás-zavarral küszködöm..... többek között, hehe:)) De ha már a Hargita-i Zenebona7nél tartok, meg a hibáknál: abba a hibába is beleestem, hogy ismét meggondolatlanul új barátokat szereztem, és ráadásul a szívembe is zártam őket, amit, egyébként, cseppet sem bánok... gondolok itt olyan bájos egyéniségekre, mint Kriszta, meg Mirjám...:)) Hoppá, tényleg, van is egy képem Mirjámmal, na most azt szépen ferakom, aztán folytatom.

Na, így. (Krisztával nincs képem...) Tehát. Mint ahogy azt elterveztem, s közhírré is tettem, hogy elmegyek, úgy is volt: el is mentem a Hargitára, zenehétre. Olyan szuper volt, hogy csudaság. Annyi hangszer volt, hogy csak na. 18féle-fajta, és ezen belül is több. S plusz az emberi hangok. És úgy szólt a kórus, hogy csudaság. S annyit énekeltünk, hogy csak na. S olyan szép énekeket, és újakat, és zsoltárokat, és csak énekeltünk és énekeltünk, s zenéltünk és énekeltünk, és soha meg nem untuk. De komolyan. És még Ligrettóztunk is.
Én tanultam egy kis dobolást, és, be kell vallanom, hogy - szégyen ide vagy oda-, nagyon de nagyon tetszett. És a végén a kis dobtanszék, kitűnő tanárunk vezetésével, előadtunk egy afrikai törzs zenéjéhez hasonló valamit, ami nagyon jól szólt, és a keresztény tömegnek nagyon tetszett. Nem tudták, hogy titokban mi voltunk Baál papjai a Kármel hegyén, és épp az isteneket szólongattuk. Nem tudták, mert nem látszott rajtunk, mert nem voltunk beöltözve, nem voltunk alkalomhoz illően kifestve, és főleg mert körtáncot sem jártunk, mert annyira nem tudtuk még a művet, hogy mellette koreográfiára is tudjunk koncentrálni. íme, egy része a nagy, 5+1 fős dobos csapatnak, előadás közben:

A kórus, az nagyon jó volt. Meg úgy az egész heti program, és cseppett se bánom, hogy kifáradtam, ez a jólesó fáradtság kategóriába tartozott:))
Na persze apró izgalmak voltak, amik felbújtották a tábor életét, még ha rövid időre is. Pl utolsó este betévedt egy denevér a kápolnába. És elég gyorsan keringőzött, és elég közel a fejünkhöz. És ez, főleg a lányoknak, nagy mepróbáltatás volt. De aztán nagy nehezen kirepült, hála legyen az Úrnak érte, és akkor a kedélyek lecsillapodtak.
A zárókoncert nagyon szép volt, bemutatkozott pár virtuóz, ígéretes jövőjű ifjú tehetség, s tátott szájjal hallgattuk, hogy mit művelnek, a hangszeren vagy a hangjukkal... Pl az egyik zongorista kisfiú csak 12 éves volt...
Na és utolsó éjjel, ahogy dukál, tábortűz. Mondjuk kicsit nem nagyon akart égni, de valakik valamit megpiszkitáltak rajta, és akkor már égett úgy ahogy. 2ig kinn koptattuk a hangszálainkat, aztán mentünk lefeküdni. Aztán meggondoltuk magunkat, és visszaöltöztem (mert közbe váltottam pizsamára), és akkor lementünk Ligrettózni, és éjjel, azaz hajnali 4ig Ligrettóztunk, mert egy valamirevaló tábort így dukál befejezni. És akkor másnap jó frissen útnak indultunk, hazafele, Gergő, a dobtanár potyautasaiként Helgával.
És akkor véget is ért a zene7...és nagyon de nagyon hiányzik....
és, nosztalgiaként, néhány kép...

miNdIG,

amikor levágatom a hajam, következik egy olyan fázis, amikor rettenetesen sajnálom, hogy levágattam a hajam. Ez az időszak közvetlenül azután következik be, hogy megtörtént a hajvágás; amikor megtapogatom a gyönyörűszép hajam - helyét, ahol volt, sok volt, és most alig van valamicske, és alig van, mit copfba kötni, és alig van, mit... és milyen szép dús volt, és most, íme, mind itt hever a földön, élettelenül, mert én, oktalan, levágattam... de még mielőtt a kétségbeesés és sajnálat teljesen a hatalmába kerítene, elhatározom, hogy nem fogok sírni, mert én döntöttem így, és titokban azzal vígasztalom magam, hogy csak három hónap kell (ó, egek, három hosszú hónap!!...), és már vissza is nőtt...

aMoLyAn

szórakozott hangulatban vagyok most. Lehet, hogy ez csak menekülés. Lehet, hogy csak védekezés, és lehet, hogy csak elbújok valami elől, ami jön felém, akar jönni, de én nem akarom, jaj, nem akarom, jaj, mit akarok....félek, félek, ígyhát szórakozott vagyok, ez is csak egy kis vicceske, ugyanmár, nevetgélni kell rajta, bár muszáj mondani néhány dolgot, de nem azért, mert én akarnám, jaj, nevetnem kell magamon, nem is jön annyira, nem jöhet, hiszen én nem akarom... szórakozott vagyok, már késő van, most nem vagyok beszámítható önmagamnak, úgy értem elmúlik ez az érzés és újra szabad leszek, nem erre vágytam én, nem, mi is ez most? igen, romantikus alkat vagyok, de most csak szórakozottságot érzek, distracted, csak ezt és semmi mást...

nA mÁr

csak úgy néz ki, hogy holnap este csak buszra ülök én is, aztán szedjed magad, irány a Hargita... egy kis intenzív zene nekem sem árt. Sőt, mi több.
Szabadságolás is, mert már az is húdenagyonrámfér, pihenésnek nemtom mennyire lesz pihenés, és ha nem is kikapcsolódás száz százalékban, de átkapcsolódásnak tutti az lesz. Az is nagyon kell. Mert aztán megint fullba jönnek ám az események, szombat polgári hogyhíjjákon, Albertirsán, Ancsa meg Dávid, másik héten kétnapos pesti út, üzleti, közbe valahogy az Ancsa esküvőjére mindenféle dallal fel kéne készülni, meg 7végére fittnek kéne maradni, és hasonló apróságok... ezérthát most elmegyek a Hargitára, és erőt gyűjtök, fittséget gyűjtök, és akkor a köv. 2 hétben fitt leszek meg ilyesmik, how's life going in kiev? i'm not in a romantic mood.

cSiNáLtAm eGy iLyEn

tesztet, hogy melyik klasszikus Walt Disney mese jellemez engem a leginkább (a leg-inka-bb, hehe, erre most figyeltem fel, ahogy leírtam, mióta vagyunk mi inkák:))) vicces:)) ), vagy valami hasonló...aztán ez jött ki eredménynek:

Your life is best described by the movie "Alice in Wonderland". You are a very creative person and you love to fantasize about many different things. Sometimes you fantasize so much that you get lost in your fantasies. You are a dreamer. Because you are so creative and unique, you have very unique friends as well that guide you in your land of fantasies. You chase after time and are always a second behind. However, you make the best of whatever situation you are in and you enjoy it.

Jaj, de teljesen igaz! És az az always a second behind is....:)))

nYeReMéNy

Ma Gabócával nyertünk a Carreforuban 150 lej értékű vásárlási utalványt. A 22es kasszánál fizettünk épp (csekély összegért vásároltunk), amikor történt a sorsolás, és hát történetesen a 22-es kasszát húzták ki...Igencsak megvidámodtunk tőle, hogy ránk mosolygott a szerencse; igaz azelőtt se volt valami rosszkedvünk...;):P
Testvériesen megfeleztük az összeget. Na de el kell költsük a nyert pénzünket augusztus 9.éig. így hát sajna vissza kell menjünk újra vásárolni...micsoda kín ez egy nőnek! micsoda önfeláldozás! valahogy mégiscsak megoldjuk azért, ha már így esett a dolog...