2010. augusztus 16., hétfő

nOs,

hehe, jól elhúzódott ez a bejegyzésírás. Mert közben nem volt netem több mint egy hétig, lecsengett a polgári is, meg a sok készülődés rá... szóval telik az idő. Így nincs is már igazán jelentősége, hogy azon a szép hűvös napon, amikor nekiindultam nyakamba szedni a várost és az ügyeink intézését, kiderült, hogy nem is olyan szép hűvös a nap, és a sürgősségin kötöttem ki... csak egy kis kálciumhiány, kánikula meg miegymás, rosszul lettem az utcán, de a kórházban hamar helyrepofoztak. Következő héten ismét lerobbantam és akkor már én is azt mondtam, hogy akkor itt most pontot kell tenni a mindentvégzekre, mert ez így nem fog működni:))
Most már nem dolgozom, mármint munkahelyen, D. meg is jegyezte az este, hogy jobb állapotban vagyok:)) Azért ez biztató.

A polgári előtt és alatt rettenetesen izgultam, aztán meg egyszercsak vége lett.
De szép volt. És nagyon szépeket mondtak ott nekünk. Igyekeztem megjegyezni belőle amit csak tudtam... szóval még figyeltem is;)
Igaz, hogy nem ilyen időre számítottunk - pénteken itt még 35 foktól felfele, szombatra meg eső és 16 fok - szóval nem erre voltunk készülve, de szerencsére nálam volt a menyasszonyi cipőm, amit ezennel fel is avattam, így nem kellett szandiban fagyoskodnom, és az ebéden aztán D. is kölcsönadta a zakóját. A kis gondoskodó férj;-)


Ebéd után egy jó kis családi éneklés...felszenteltük vele a kis házikónkat, annyi szent;)
De hol is tartok már...
2 hét sincs az esküvőig. Húúúú!! És mennyi mennyi minden vár még elrendezésre! És hol van még a pakolás és költözés...lehet csak utána lesz ebből már valami:))
Néha nagyon izgulok, néha nem. Néha nem tudok enni se:D Néha sajnos nagyonistudok, kár, hogy pont este:)) De így van ez.
És a napok lassan mind elfogynak... olyan hihetetlen!!!!!!!!!!!!!!!...

4 megjegyzés:

Mike Adina írta...

nos, lécci mesélj a polgáriról. és lécci képeket is mutass. nagyon lécci.

Mike Adina írta...

kösziköszi.

encóka írta...

lehet még fokozni a szépséget, Lea?
szép az élet!

jó, na, nagyon szépek vagytok, minden tökéletesen illik mindenhez, és ezt már nem lehet fokozni. az összes képet megnéztem és az összes kommenttel egyetértek amit a facebookra írtak mások. én csak azért nem, mert nem jött semmi frappáns...
de azért nagyon szeretlek!

Abigél írta...

Egyetértek a fent leírtakkal és GRATULÁLUNK! így utólag is.Sajnálkozni már nem akarok,ilyen(is)néha az élet.