Apuval próbáljuk biztatni egymást, hogy "valaki egye már meg" , azaz a másik egye már meg azt az ... akármit a hűtőből, ami éppen szóban forog. Ő engem, én meg őt.
"Én már megettem a felét" - jön aputól az egyértelmű jelzés, hogy kin van most akkor a sor.
"Hát én is megettem már a felét" - mondom én, mert tudomásom szerint apu rá se nézett arra a baconra napokig; ha ettem, fogyott, ha nem, nem fogyott. így érthető a meglepetésem, ugye, mikor kiderül, hogy ő megette már a felét!...
"Na"- mondom végül én. "Ez aztán a valami! Én is megettem a felét, apu is megette a felét, és mégis, még mindig van belőle!"
"Igen" - így apu. "A Szilágyi családban történtek már máskor is csodák, többször is..."
Gondolom mondanom se kell, hogy a bacon azóta is vár - vagy rám, vagy apura... majd kiderül, kire;-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése