nAaSzOnGyAhOgY

vegyük csak szépen sorra az eseményeket, még mielőtt emlékké nem homályosulnának. Azért mondom, hogy még, mert egyenlőre olyan élénken él bennem pl a táborozás, hogy esténként alig birok elaludni, mert újraélek egy csomó mindent az agyamban, esti alkalmak jönnek elő, mozzanatok, események, emberek, a jövés-menés-készülődés láza, nevetések, új emberek, barátok, érzések, és annyi-annyi minden, csak győzzem őket rendezgetni és csillapítgatni, hogy ugyanmárhagyjatokmáraludni, de tényleg!!! Szóval alvás-zavarral küszködöm..... többek között, hehe:)) De ha már a Hargita-i Zenebona7nél tartok, meg a hibáknál: abba a hibába is beleestem, hogy ismét meggondolatlanul új barátokat szereztem, és ráadásul a szívembe is zártam őket, amit, egyébként, cseppet sem bánok... gondolok itt olyan bájos egyéniségekre, mint Kriszta, meg Mirjám...:)) Hoppá, tényleg, van is egy képem Mirjámmal, na most azt szépen ferakom, aztán folytatom.

Na, így. (Krisztával nincs képem...) Tehát. Mint ahogy azt elterveztem, s közhírré is tettem, hogy elmegyek, úgy is volt: el is mentem a Hargitára, zenehétre. Olyan szuper volt, hogy csudaság. Annyi hangszer volt, hogy csak na. 18féle-fajta, és ezen belül is több. S plusz az emberi hangok. És úgy szólt a kórus, hogy csudaság. S annyit énekeltünk, hogy csak na. S olyan szép énekeket, és újakat, és zsoltárokat, és csak énekeltünk és énekeltünk, s zenéltünk és énekeltünk, és soha meg nem untuk. De komolyan. És még Ligrettóztunk is.
Én tanultam egy kis dobolást, és, be kell vallanom, hogy - szégyen ide vagy oda-, nagyon de nagyon tetszett. És a végén a kis dobtanszék, kitűnő tanárunk vezetésével, előadtunk egy afrikai törzs zenéjéhez hasonló valamit, ami nagyon jól szólt, és a keresztény tömegnek nagyon tetszett. Nem tudták, hogy titokban mi voltunk Baál papjai a Kármel hegyén, és épp az isteneket szólongattuk. Nem tudták, mert nem látszott rajtunk, mert nem voltunk beöltözve, nem voltunk alkalomhoz illően kifestve, és főleg mert körtáncot sem jártunk, mert annyira nem tudtuk még a művet, hogy mellette koreográfiára is tudjunk koncentrálni. íme, egy része a nagy, 5+1 fős dobos csapatnak, előadás közben:

A kórus, az nagyon jó volt. Meg úgy az egész heti program, és cseppett se bánom, hogy kifáradtam, ez a jólesó fáradtság kategóriába tartozott:))
Na persze apró izgalmak voltak, amik felbújtották a tábor életét, még ha rövid időre is. Pl utolsó este betévedt egy denevér a kápolnába. És elég gyorsan keringőzött, és elég közel a fejünkhöz. És ez, főleg a lányoknak, nagy mepróbáltatás volt. De aztán nagy nehezen kirepült, hála legyen az Úrnak érte, és akkor a kedélyek lecsillapodtak.
A zárókoncert nagyon szép volt, bemutatkozott pár virtuóz, ígéretes jövőjű ifjú tehetség, s tátott szájjal hallgattuk, hogy mit művelnek, a hangszeren vagy a hangjukkal... Pl az egyik zongorista kisfiú csak 12 éves volt...
Na és utolsó éjjel, ahogy dukál, tábortűz. Mondjuk kicsit nem nagyon akart égni, de valakik valamit megpiszkitáltak rajta, és akkor már égett úgy ahogy. 2ig kinn koptattuk a hangszálainkat, aztán mentünk lefeküdni. Aztán meggondoltuk magunkat, és visszaöltöztem (mert közbe váltottam pizsamára), és akkor lementünk Ligrettózni, és éjjel, azaz hajnali 4ig Ligrettóztunk, mert egy valamirevaló tábort így dukál befejezni. És akkor másnap jó frissen útnak indultunk, hazafele, Gergő, a dobtanár potyautasaiként Helgával.
És akkor véget is ért a zene7...és nagyon de nagyon hiányzik....
és, nosztalgiaként, néhány kép...