miNdIG,

amikor levágatom a hajam, következik egy olyan fázis, amikor rettenetesen sajnálom, hogy levágattam a hajam. Ez az időszak közvetlenül azután következik be, hogy megtörtént a hajvágás; amikor megtapogatom a gyönyörűszép hajam - helyét, ahol volt, sok volt, és most alig van valamicske, és alig van, mit copfba kötni, és alig van, mit... és milyen szép dús volt, és most, íme, mind itt hever a földön, élettelenül, mert én, oktalan, levágattam... de még mielőtt a kétségbeesés és sajnálat teljesen a hatalmába kerítene, elhatározom, hogy nem fogok sírni, mert én döntöttem így, és titokban azzal vígasztalom magam, hogy csak három hónap kell (ó, egek, három hosszú hónap!!...), és már vissza is nőtt...