eLmOnDaNáM, hoGy

hogy nem beszéltem majdnem Friciékkel szombat délelőtt, mert melóznom kellett volna, de mégse melóztam, mert a szemembe ment valami; és, hogy hogy nem beszéltem Friciékkel, hiába nem melóztam (mert a szemembe ment valami), mert nem is érkeztek meg reggel, mert nem is indultak el akkor, amikor eredetileg tervezték. így aztán csak jó délután beszéltem Friciékkel, amikor már a melónak is, így is úgy is vége lett volna, ha dolgoztam volna is. De nem dolgoztam, mert a szemembe ment valami. Tehát ezt szeretném elmondani.
Az úgy volt, hogy pénteken felhívtam Efraimékat, szerettem volna ugyanis megtudni valamit. Azt mondta, megmondja majd élőben, úgyis jönnek péntek este, és szombat délelőtt bejönnek hozzánk és akkor elmeséli. Milyen jó - mondtam én -, hogy melóznom kell, így aztán nem fogok hallani az egészből semmit. Igen ám, de aznap, azaz péntek este, hazafele biciklizvén, belement valami a szemembe. Amikor belement, még nem is tudtam, hogy belement valami a szemembe, mert nem igazán éreztem semmi ilyesmit; viszont egy idő után elkezdett fájdogálni a szemem. Hát, belement valami - gondoltam én, és még azt is gondoltam, hogy majd kijön, meg úgy dörzsölgettem is néha. És aztán elaludtam, mert jött az éjszaka, és én meg fáradt voltam, meg tudtam, hogy másnap melózom, és kell az energia. Másnap viszont, a kelleténél hamarabb ébredtem fel, mivelhogy könnyeztem, és ez szokatlan dolog volt, mert nem szoktam csak úgy ni könnyezni, és én erre akkor felébredtem. És még csak 7 körül volt, és az én szemem, egész pontosan a jobb szemem, könnyezett, sírt. És még nagyon fájt is. És akkor eszembe jutott, hogy azelőtt nap este belement valami a szemembe. És tudtam, meghát éreztem is, mert fájt, hogy az a valami, ami előző nap belement a szemembe, nem jött ki, és éreztem, hogy valamit tenni kell ez ügyben. És akkor felöltöztem és elindultam egyik kórházba - ott se doki, se semmi, és továbbküldtek, és elindultam a másik kórházba, a megyeibe, a sürgősségire. Mert ide küldtek. És az emberek néztek az utcán, pedig nem is voltam bánatos, csak fájt a szemem és sírt. És közben telt az idő, és kezdett egy olyan érzésem lenni, hogy nem érek én ma már be melóba. És aztán megérkeztem a kórházba, és kimosták gyógyszeres vízzel a szemem, és aztán tovább fájt a szemem. A doktor akkor azt mondta, hogy igazából szabad szemmel nem látta, hogy mi van benne, és lehet, hogy nincs is benne semmi, csak egy karcolás, és az fáj úgy. Még valami cseppeket is felírt, ezt meg kellett vegyem, hogy ezt csepegtessék a fájó szemembe, és azzal feküdjek és pihenjek és ne használjam a szemem. így aztán tényleg esett az, hogy melózzak, és gondoltam magamban, hát annyi jó van ebben a rosszban, hogy találkozok Friciékkel.
De Friciék nem érkeztek meg, hiába nem melóztam aznap, mert nem indultak el akkor, amikor eredetileg tervezték, és így nem is meséltek semmit, pedig még a szemem is fájt.
És apu csepegtetett nekem, és ettől kezdett helyrejönni a sírós szemem. És délután Friciék is megérkeztek, és akkorra már a szemem is majdnem, hogy jól lett. És mára teljesen kigyógyult, mert kijött belőle az, ami nem is volt benne, vagyis a karcolás, és most, hogy ez kijött, már nem fáj és nem is könnyezik.
Hát így történt.